Tinka Tündi OnlineAsszisztencia

Tinka Tündi

"Nálam jobban úgysem csinálja meg senki"

Vállalkozóként, saját üzleted megálmodójaként nem csoda, ha nehezen adod ki a kezedből a feladatokat. Hiszen hol találnál még egy embert, aki ugyanolyan vállalkozói szemlélettel tekint a cég ügyeire, előrehaladására, sikereire, mint Te?

Kiszervezés = sikeres vezető?

Ha vállalkozóként “nagyra akarsz nőni”, – és mellette a munka-magánélet egyensúlyt, sőt az egészségedet is meg szeretnéd őrizni – , akkor viszont be kell látnod, hogy egyedül nem tudsz (vagy legalábbis nem 100 %-osan) megoldani mindent. Ez nem szorgalom vagy kitartás kérdése, sőt ettől leszel tudatos vezető. 

Nemrég olvastam egy könyvet (Carol S. Dweck – Szemléletváltás) a rögzült és fejlődési szemléletről. A könyv egyik fejezete kifejezetten nagy cégek vezetőiről szólt – azt vizsgálták, hogy a különböző vállalatok élére került topvezetők közül ki, milyen szemléletmóddal bírt és milyen sikereket (vagy épp kudarcokat) ért el.

Úgy találták, hogy a fejlődési szemléletű vezetők – azaz akik keresik, és nem kerülik a kihívásokat, a kritikából tanulnak és nem megsértődnek miatta, illetve mások sikerét követendő példának tartják, és nem irigységgel tekintenek rá – tudatosan adták át a feladataikat a terület szakértőjének, így ők a “nagy egészre” tudtak koncentrálni és egyben tartani, sőt akár a csőd széléről visszahúzni a vállalatot.

A kiszervezés célja tulajdonképpen feladatok leadása, hogy Te még több feladatot vállalhass – csak éppen azon a területen, amiben a legjobb vagy, vagy amit a legszívesebben, és ezáltal a legeredményesebben csinálsz.

feladatok kiszervezése
Bizalom és bizonytalanság

Miért olyan nehéz ez mégis? Főleg, ha egyéni vállalkozó vagy kisvállalkozás vezetője vagy?

Egyrészt, mert a szakmaiság mellett ugyanolyan fontos, ha nem éppen fontosabb a személyiség, a bizalom, az összhang. Hogy akivel dolgozol, megértse a vállalkozásod célját és a célközönséged igényeit. Ehhez viszont idő és megelőlegezett bizalom kell – emiatt nehéz megtenni az első lépést, ha pedig nem sikerül elsőre megtalálni a megfelelő személyt, akkor még nehezebb megtenni a többit. Mégis, a hosszú távú előnyök miatt mindenképpen érdemes megküzdeni a rövidtávú vagy kezdeti nehézségekkel.

Másrészt pedig előfordulhat, hogy azt sem tudod, pontosan mit tudnál kiszervezni, melyik (rész)folyamatot tudnád leadni, viszont a feladatlistád csak bővül és bővül. Ebben az esetben egy külsős szem sokat segíthet, hiszen lehet, hogy nem teljesen optimálisak a folyamataid: például lenne valamilyen automatizált megoldás egy eddig kézzel végzett adatrögzítésedre.

A kiszervezésnek számos módja létezik, és ha nem is tudod pontosan, milyen feladataidat tudnád kiszervezni, de azt tudod, milyen területen, akkor már félig nyert ügyed van, hiszen a felkeresett szakértő, ügynökség, online asszisztens – az a bizonyos külsős szem – tovább tud segíteni. Ráadásul már az első kapcsolatfelvételtől kezdve lehetőséged van figyelni, hogy megvan-e a szimpátia, a közös hang. 

A kiszervezés egyik formája, a virtuális vagy online asszisztencia az utóbbi időben kezdett mind nagyobb teret hódítani. Hogy én miért kezdtem el ezzel foglalkozni, arról bővebben itt írtam korábban.

A lényeg: a kiszervezéssel hosszú távon csak nyerhetsz – több időt, energiát, tapasztalatot. Amik által még sikeresebb lehetsz.